| Vas Géza munkássága |
|
|
|
|
1979-től tagja a Romániai Fotóművészek szövetségének. 1972-től foglalkozik népviseletek fotózásával. Népviseletes fotói, illetve diapozitívjai megtalálhatok a budapesti Néprajz Múzeumban, a debreceni Déri Múzeumban, a kolozsvári Kriza János Néprajz társaságnál, és magánszemélyeknél is. Ez idáig több mint 45 egyéni kiállításon, illetve diavetítésen mutatta be munkáit, több díjat nyerve.
A művész így vall magáról
A fotózás nem mesterségem, hanem szenvedélyem. Leginkább a népviseletet fotózom, hivatásérzetből. Éppen ezért kevésbé nevezhetők művészieknek, de annál inkább dokumentum jellegűeknek. Fotóim hiteles másai, a ma is még élő népviseleteknek és bizonyítékai az egyes tájegységekben élő népcsoportok önazonosságának. Én hiszem és vallom, hogy nem csak nyelvében él a nemzet, hanem viseletében is. És ameddig ez a két tényező, amely egymásra kölcsönösen kihat, óva és ápolva van, addig az illető népcsoportnak is van folytonossága, valamint nemzetiségi kultúrájának lehetősége a túlélésre. Meggyőződésem, hogy mindezek mindenfajta népszerűsítése serkentően hat vissza ezek művelőire. A kiállított képek összessége egy üzenet! Egy üzenet az önazonosságért. Egy üzenet a megmaradásért. Egy üzenet mindazoknak, akik szeretik a szépet.
Vas Géza |



